Ajtók

- Nna, itt lakom én. Látod?

- Szép kis lakás - mondta Maicsaj, és lehuppant a kanapéra. - Azok ott a Te fényképeid a falon?

- Igen. Illetve nem mind. - Tette hozzá Barnabás. - Ahol kicsi vagyok, azokat a szüleim csinálták rólam. De a többi az enyém, igen. Szeretek fényképezni, de viszonylag későn kezdtem el fotózni, amolyan későnérő típus vagyok. - Aztán elgondolkodott.

- Hahó, itt vagy? - Kérdezte Maicsaj egy kisebb csendet megtörve.

- Ja, bocs, persze, csak eszembe jutott pár dolog erről a későnérőségről. Te pszichológus hallgató vagy, nektek mit tanítanak a későn érő gyerekekről?

- ?? Még csak első éves vagyok, nem hallottam erről semmi hivatalosat, vagy tankönyvszerűt. Miért kérded? - Maicsajnak itt kezdett elmenni a kedve az egésztől, ami miatt felment Barnabáshoz.

- Jaa, semmi, csak szerintem a későnérő gyerekeknek azért esnek le későn a dolgok, mert hiába jók a képességeik, lassabban reagálnak, mint a normális gyerekek. Mondjuk azért, mert a szüleik nem foglalkoztak velük eleget gyerekkorukban és kevés időt fordítottak a fejlesztésükre. - Lendült bele Barnabás a nézeteinek kifejtésébe - Vagy nem is tudom, nem tudom megfogalmazni, azért is kérdeztelek erről Téged. Tök kíváncsi vagyok, hogy erről mit mond a szakirodalom.

Maicsaj ült egy ideig a kanapén, nézegette Barnabást, és már komolyan nem értette, miért is van most itt. Azt hitte, lepedőakrobatika következik a mozi után a pasi lakásán, de most a gyerekkori fejlődési korlátok okozta kamaszkori vagy felnőtt viselkedési problémák hallatán elbizonytalanodott. Vajon minden pesti srác ilyen? Vagy csak a színészhallgatók? - Nem jössz ide? - Nyújtotta a kezét Barnabás felé. Hátha ettől leszáll a földre. Vagy felemelkedik onnan, attól függ, honnan nézzük.

- Na, szerinted mit mond erről a szakirodalom, Györgyi? - de még mindig a komód sarkát támasztotta, a másik kezével meg a homlokát dörzsölte.

- Gyöngyi. Mindegy. Miért ennyire fontos ez?

- Mert velem elég keveset foglalkoztak a szüleim kicsi koromban és szerintem miattuk vagyok ennyire lassú, későn érő. Elég sok problémám volt ebből a suliban. - Folytatta Barnabás egy pillanatnyi időt sem hagyva Maicsajnak a beleszólásba. - Nem olvastak nekem mesét, nem rajzoltunk, gyurmáztunk, állandóan rendre utasítottak, elég kevés lehetőséget hagyva ezzel az egyénisem kialakulásához, meg a kreativitásom kifejlődéséhez. Gyakran nem értettem a suliban az irodalmi művek mondanivalóját, amiket a gimi után örömmel olvastam és értettem meg, de valahogy 18 éves korom előtt sehogy nem ment. Már szinte rossz tanulónak számítottam, pedig jó agyam volt, de alig tudtam ezt bebizonyítani. Mire felfogtam a dolgokat, addigra megkaptam a kettest, hármast és jött a következő témakör. És szerintem ez attól van, hogy a szüleim nem foglalkoztak eleget a szellemi fejlődésemmel. Épp ellenkezőleg, az volt a céljuk egész gyerekkoromban, hogy csendben legyek, és ne kérdezzek semmit. Csak ne zavarjam őket. Érted?

Maicsaj döbbenten nézte Barnabás szomorú szemeit. Lassan megértette, hogy ma este a pszichológus szerepét kellene eljátszania ennél a pasinál, és azt sem fekve, és meztelenül. Sajnálta is Barnabást, de a ma estéjét nem így képzelte el, és inkább menni készült: - Értem, igen. Csak azt nem értem, akkor hogy lettél színész? Hogy vettek fel egyáltalán? Vagy hogy jött az ötlet, hogy színész legyél? De tudod mit? Ezt ne nekem meséld el, hanem majd a következő csajnak, akit felhívsz magadhoz. - És azzal távozott.

Áron: - Na, benne leszek a tévében.

Zorka: - Miért, elütöttek a zebrán??

Dorka: - Mami, nem csak az van benne a híradóban, akit elütnek a zebrán!

Zorka: - Tejóég, igazad van, akkor Apád sikkasztott. Méghozzá állami pénzből.

Áron: - Micsoda? Normális vagy? Sajtótájékoztatót tartottam és kint volt a tévé is.

 

"Hétvégén nálam járt. A családjával nyaralni indultak, le is mentek egy siófoki szállodába, aztán egy megbeszélt időben történt telefonhívás után visszarohant még aznap este Pestre. Dolgozni. Azaz hozzám. Délelőtt ment csak vissza hozzájuk.

Nem értem ezt a nőt. Biztos tudja, hogy szombat este nem dolgozni jön a férje nagy hirtelen Pestre. Biztos tudja, ennyire nem lehet naív. Vagy két gyerek után mindenki ennyire naív? Vagy csak azért nem borítja ki a bilit, hogy ne legyen válás a vége? Talán így is jobb neki, mint ha elválnának és egyedül maradna a gyerekeivel. Nem tudom.

Azt sem tudom, hogy sajnáljam-e vagy sem. Engem is sajnálhatna valaki. Tök kilátástalan kapcsolatban élek. Élek és halok. Attól függően, hogy haza kell-e mennie vagy nálam marad egy pár órát. Elég idegesítő szitu.

Azt mondta, nem hagyja el miattam a családját, pedig szeret. De a gyerekei fontosak neki. Ha a csaj adná be a válópert, az más, de ő nem válik el tőle. Értsem meg. Dehogy értem meg. Most szeret, vagy nem?"

Csaba: - Már megint egy tüntetés, és egy újabb utcai tömegverekedés. Csak most nem azok csaptak össze a rendőrökkel, akik tüntetni indultak az utcákra. Ennyi.

Demeter: - Komolyan mondom, egyet-egyet le kéne lőni, különben sose lesz már vége. Képzeld, ha mondjuk bevezetnék, hogy mindeki egy embert minden következmény nélkül lelőhetne életében. Mennyivel megfontoltabban cselekednénk a hétköznapokban. A vadnyugaton is rend volt, volt mindenkinek pisztolya, ha volt valami oka a másikkal, azt lelőtte, aztán kész. Ezt kéne itt is. Csak mondjuk szabályozott keretek között: mindenki egyszer lőhet életében. A másodikért járna a börtön, meg ilyenek. Nem, Péter?

Péter: - Te jó ég, és Te vagy szociológus?! Hová tart a világ...

Demeter: - De Péter, Te jogász leszel, nem lehetne ilyet bevezetni?

Péter: - Nem mondok erre semmit.

Csaba: - De figyeljetek már, ha mindenki egy embert lelőhet, akkor elfogyna a magyar. Nem?

Demeter: - Hát, akkor legyen úgy, hogy azt lehet lelőni, akinek már van gyereke. Akkor jut is, marad is.

Csaba: - De akinek van gyereke? Azt lelőni?

Demeter: - Akkor mondj jobbat. De lásd be, ha a rossz cselekedetekért golyó járna, azért mindenki jobban meggondolná, hogy mit csinál.

Csaba: - Nem tudom. Biztos. De a jóviselkedés is lehetne indok a gyilkolásra. Én ismerek olyat, aki életében semmi rosszat nem tett, mégis azonnal meghalna.

Demeter: - Mi?

Csaba: - Volt az ex csajom, tudod, a Nelli. Tündér, bűbáj, sose tenne rosszat senkinek, mégis meghalna azonnal, mert a csajomnak az a mániája, hogy Nellit jobban szerettem, mint most őt. Akkor? Ez változtatna a világon?

Demeter: - Akkor ezen agyalunk még, fiúk, jó? Csajoknak nem adunk fegyvert, vagy nem tudom. De nem most, mert holnap vizsgázom, és ezen most sok múlik.

Csaba: - Jó, én leléptem, sziasztok.

Kazi bácsi feldúlva jött haza a közértből. Egyre több a szemöldöktetovált nyugdíjas néni. Egyesek még kutyát is tartanak és úgy beszélnek hozzá, mint egy családtaghoz. Kazi bácsi ilyenkor nagyon örül, hogy Margitka nem ezeknek a vénasszonyoknak a táborát erősíti.

Margitka fiatal korában gyönyörű volt. Persze, hogy az volt, máskülönben nem vette volna el. Feszes volt a bőre, finom az illata, még a legínségesebb időkben is ápoltnak tűnt a külseje. Vagy csak ő látta annak. A haja hosszú volt, a ruháit maga varrta, volt egy kék szövetkabátja, amihez mindig csíkos sálat húzott. Azt Kazi bácsi nagyon szerette. Biztos megvan még valahol, öt nagy szekrényük rejti évek óta az emlékeket. Tárgyakat, ruhákat, díszeket, leveleket, képeslapokat, még az első otthonuk szétlőtt házszámtábláját is, ami a háború alatt szétbombázott házuk homlokzatáról esett le. Eszter utca 5. Csak a r betűt ütötte át egy géppisztoly lövedék. Margitka így is eltette. Mi lesz ezekkel a tárgyakkal, ha ők már nem lesznek? Kazi bácsi egyre többet gondol erre. Nincs kire hagyni az emlékeket.

Margitka szorgosan ültette a virágokat a belső udvarban. Gondozza az akácot is, bár legtöbbször csak korholja a jobb sorsra érdemes kúszónövényt. Ha túl korán kihajt, az a baj, ha takácsatkák lepik el, akkor meg az. Margitka nagyon szigorú vele.

Kazi bácsival viszont soha. Még mindig hálás neki azért, hogy a vállán cipelte őt kilómétereken át, amikor mellettük csapódott be egy bomba, ami rombadöntötte a könyvtár épületét. A leomló tűzfal darabjai közül több is eltalálta Margitkát, akit Kazi bácsi cipelt biztonságos helyre. Margitka könyörgött, hogy hagyja ott, meneküljön. Így ismerkedtek meg egymással. Keveset tudnak róluk a ház lakói, de ők ezt a történetet mindig szívesen mesélik. Viszont az életük többi 77 és fél évét homály fedi. Ismerőseik szinte mind meghaltak, rokonaik nincsenek.

1. levél.

Szia,

Bocs, hogy eddig nem írtam, a hétvégén elutaztunk. Tudod, régóta kértem már Zs-t, hogy vigyen el abba az arborétumba. Olyan sokat hallottam már róla. Végülis tök jól éreztem magam, csak megint sikerült összevesznünk valami apróságon. Nem. Tudod mit? Nem apróság. Megcsal engem. Illetve nem, vagyis nem biztos, de hogy nem őszinte hozzám, az tuti. Én egész délelőtt a tükör előtt álltam, felvettem egy nem éppen túrázáshoz való cipőt, nagyon nagyon tetszeni akartam neki. Azt hittem, lesz egy szép, csendes, romantikus hétvégénk, aztán megint a telefonját babrálta egész végig, és megláttam benne egy nevet. Tegnap megbeszélt valakivel egy találkozót a jövő hétre. Hallottam. Aztán megkérdeztem, hogy ki volt, erre ő azt felelte, hogy a Tamás, a gimis osztálytársa, akivel együtt hajtották a csajokat akkoriban. Nekem már az is rosszul esett, hogy vele fog találkozni a régi szép idők emlékére, de most láttam, hogy egy Andi nevű csajjal beszélt, az ő neve volt a hívások között, nem a Tamásé. Most szerinted miért hazudott volna, ha nem azért, meg ő a szeretője? Persze nincs semmi bizonyíték, de most mondd meg, mire kellene gondolnom ilyenkor?? Majd belenézek az SMS-eibe is, csak hagyja elöl egyszer azt a telefont. Jaj, bocs, hogy megint csak panaszkodom, egyébként jól vagyok, csak.. Csak.. Pedig én nem vagyok féltékeny! Csak tudnám, hogy akkor miért hozott virágot szerda este, ha már nem engem szeret. Vagy ilyenkor tipródik, hogy mi legyen? De jó lenne, ha itt lennél, folyton ez az email.. Mikor jöttök haza legközelebb? És Ti jól vagytok?

írjál.

Tünde

-- -- --

2. levél.

Na csá,

akartalak már hívni, de nem volt időm, elvittem Tüncit abba a kertbe, tudod, amiről folyton regél. Kurva messze van, ha előre tudom, el se indulunk.

Figyelj, akartam már kérdezni, megvan még az a régi motorod? Ott a garázsban, amit mutattál tavaly. Nem akarod eladni? Működik még mindig? Van egy haverom, aki ilyeneket újít fel. Érdekelné. na?

Figyelj, ez a nő engem megőrít lassan. Szeretem, meg minden, baromi jól néz ki, de megint baszogat. Nem bír leszállni rólam. Az egy dolog, hogy egész délelőtt keni magát a fürdőszobában, mert attól legalább jól néz ki, azt elviselem, de amikor elkezdi, hogy így a csajok meg úgy, hát olyankor legszivesebben megfojtanám. Vagy legalábbis betömném a száját. És nem úgy.

Kapott a héten virágot. Oké. Megigértem neki, hogy elviszem virágokat nézni. Oké. Tök jól felöltözött, már majdnem berángattam valami virág mögé, amikor elkezd nekem sápítozni, hogy ki az az Andi. Tudod melyik Andi. Emlékszel az Andira? Amikor a csajok elutaztak Tunéziába, nélkülünk. Mi meg elhúztuk a csíkot a Liszt Ferenc térre. Az a fekete hajú. Azóta is hívogat néha. Szóval megint keresett a héten és hát megígértem neki, hogy összefutunk valamikor. Tünci jövő héten délutános lesz, úgyis egyedül lennék. De már lekattantam a csajról, csak el akarom neki mondani, hogy ne hivogasson, kap egy fagyit vagy valamit, aztán leszállhat rólam.

Szóval ott lökdösöm a csajt egy bokor mögé, mikor elkezd velem ordítani, hogy ki az az Andi. Most mondjam el neki? Még csak az hiányozna. Mondtam, hogy a haverom, a Tomi. A BaráTomi, tudod, még Ceglédről. Na, azt a ricsajt, amit ez a nő művelt.. Fogtam, beültettem a kocsiba és hazáig nem is szóltunk egymáshoz. Szerinte nem vagyok őszinte. De most lehet az ember őszinte egy féltékeny, paranoiás nőhöz?  Aztán lehiggadt, de az egész hétvége szarrá ment már megint, tökre unom már. Pedig szeretem, tudod, hogy szeretem. De most pofozzam fel? Attól magához tér szerinted? Aztán meg én leszek az erőszakos barom. Mindegy, úgyis az vagyok.

Na figyelj, akkor megvan még a motor?

Zs.

 

- Halló, halló, itt vagy?

- ...

- Na, csak azt akartam, hogy minden oké, a gyerek nem beteg. Csak hisztis volt. Állati ciki ám ilyenkor a védőnő előtt. Szerintem tök hülyének néz.

- ...

- De, ha látnád, megértenéd. Egyébként is utálom a védőnőket. Ott a gyerekorvos, minek akkor a védőnő? Eljön megnézni, hogy jó helye van-e nálunk a gyereknek. Vicces. Még ha lenne egy kis esze, nem elég, hogy gyereke sincs. És ő magyaráz nekem..

- ...

- Ja, akkor meg front volt szerintem. Nem mertem levinni a gyereket a játszótérre. Nehogy elássam a homokban fejjel lefelé. Hehe. Nem, igazából azt a sok hülye játszótéri anyukát nem bírom. Nem szólok senkihez, ha lemegyünk. Lehet, hogy a gyereknek szüksége lenne rá, de én nem bírom azt a közeget. Nem mondom, hogy a bankfiókba szívesebben mentem be reggelente dolgozni, de azért legalább fizettek. Ezért meg nem.

- ...

- Hát az, hogy hülyék. Gyere el velem egyszer és meglátod. Ahogy öltöznek, ahogy beszélnek, egymással, meg a gyerekeikkel is, van aki dohányzik, ott a homokozó mellett, és a gyerekre száll a füst, meg sorolhatnám. Aztán amikről beszélnek.. Hogy járni tanul a gyereke és amikor elindulna a gyerek, ő odarohan és elkapja. Mert a gyerek ettől ugye megijed. És büszkén meséli, hogy ő milyen ügyes, mert mindig elkapja a gyereket, mielőtt elesne. A barom. Nemhogy hagyná gyakorolni azt a szerencsétlent. Tudod, ilyenkor megértem, mitől van ennyi idióta ember az utcán. Csak mi tehetünk róla, anyák.

- ...

- Nem, dehogy viccelek, ez komoly! Gyere el egyszer. Érteni fogod. De mit is akartam? Ja, hogy Csongor dolgozik most hétvégén is, nincs kedved átugrani délelőtt? Dumálhatnánk, a gyerek akkor alszik. Hozd át a muffin receptedet, ki akarom próbálni.

- ...

- Oké, akkor szombaton. Szia

"Ma is korán kellett hazamennie. A felesége szülinapja van, méghozzá valami kerek évszám. Kábé a negyvenedik.. Még csak haza sem hozott, hogy nyitva találja a virágboltot. Remélem, azért felhív éjszaka. Ha még csak fel sem hív, holnap kidobom. Elküldöm. Á, dehogy dobom ki, dehogy küldöm el, és tudja ezt ő is. Az a rohadék. Dehát imádom. Inkább fodrászhoz megyek, holnap este szép akarok lenni. Ennyi nekem is jár."

- Mamii, tudod mi leszek, ha nagy leszek?

- Mi leszel, Drágám?

- Biciklisfutár.

- Gratulálok, kislányom, ennél jobban már csak annak örülnék, ha egy biciklisfutárhoz akarnál hozzámenni.

Kázmér bácsi a ház gondnoka. Közel 40 éve lakik itt, a lila akácot a felesége, Margitka ültette örömében a rendszerváltáskor. Mostanában többször is eszébe jutott, hogy mégis inkább kivágja, de hát olyan szép nagyra nőtt már és a szomszéd kerületből is a csodájára járnak, így a szerencsés növény megúszta, hogy a napi politika gerjesztette mély elkeseredés áldozata, vagy ahhoz kapcsolódó járulékos kár legyen.

Kazi bácsi jól ismer minden lakót. Személyesen kopog be, valahányszor új lakó, vagy akár csak albérlő érkezik. Az épületet sem ismeri jobban senki, Kazi bácsi tudja, hol futnak a közművek a falban, az épület alatt, mikor cserélték a fővezetékeket, mikor újították fel a korlátokat a lépcsőházban, és hogy hol zuhant ki Mici néni macskája az udvar macskaköveire, amit maga a gazdi is követett néhány hónappal később. Kazi bácsi egy információs aranybánya. Ismer vízszerelőt, duguláselhárítót, bogárírtót, szatelit szerelőt (ahogy ő nevezi), asztalost, de még a kovácsot is, aki az új korlátokat készítette. Tudja hol van üveges, hol a legközelebbi lottózó, mikor nyit a sarki közért, és lehet vele üzenni a postásnak, aki oly gyaktan keveri el a lakók leveleit. Talán még extranagymellű kurvák telefonszámait is őrizgeti, de csak gombfoci készlet legalján, jól elrejtve, ahol Margitka érdeklődő pillantásaival sosem találkoznak.

Margitka igazi kisnyugdíjas. Otthonkában rója a köröket a körfolyosón hajnaltól egészen estig és mindenkit megfigyel. Amikor Kazi bácsi 18 éve nyugdíjba ment a Vasúttól, ő is úgy döntött, ideje otthagyni a varrodát, és azóta már csak az új hobbija, a foltvarrás miatt veszi elő a olykor-olykor a Singert.

Ők ketten, közel 80 év és 60 évnyi házasság alatt sokmindent megéltek együtt.Éltek háborúban és békében, faluban és fővárosban, dolgoztak a távoli nyugdíjkorhatárig, éltek jól és rosszabbul, de mindig szerették egymást, még a viszontagságok ellenére is. Máig nem értik, miért válnak el a fiatalok tömegesen, miért maradnak anyák és gyermekeik oly sokszor egyedül. Szerintük mindenből van kiút, minden problémára van megoldás. Aki megélt egy háborút, az másképp gondolkodik veszélyről, problémáról, félelemről és magányról, másképp értékeli az egymásrautaltságot, törődést, és a szeretetet. Ők még komolyan veszik az anyakönyvvezető előtt tett eskü minden szavát. És ha nem is voltak mindig boldogok, azért el se tudták képzelni az életüket egymás nélkül.

Azt pedig, amit Vivien művel az első emeleti lakásában, egyenesen felháborítónak tartják, de sosem teszik szóvá. Kazi bácsi és Margitka nem szokta életigazságokkal traktálni vagy erkölcsre nevelni a lakókat. De véleményük mindenkiről van.

Egy ház a Fadrusz utcában. Aki ismerős arra felé, talán észrevette már, lilaakác futja be a kaput. Kedves hely, a tetőtéri ablakokból nem csak a teniszpályák, hanem a Feneketlen tó is látszik. A parkolással ugyan akadnak gondjaik az itt lakóknak, és a BKV járatai is korán reggeltől késő estig járják a környéket, de azért jó ide hazajönni.