- Nna, itt lakom én. Látod?

- Szép kis lakás - mondta Maicsaj, és lehuppant a kanapéra. - Azok ott a Te fényképeid a falon?

- Igen. Illetve nem mind. - Tette hozzá Barnabás. - Ahol kicsi vagyok, azokat a szüleim csinálták rólam. De a többi az enyém, igen. Szeretek fényképezni, de viszonylag későn kezdtem el fotózni, amolyan későnérő típus vagyok. - Aztán elgondolkodott.

- Hahó, itt vagy? - Kérdezte Maicsaj egy kisebb csendet megtörve.

- Ja, bocs, persze, csak eszembe jutott pár dolog erről a későnérőségről. Te pszichológus hallgató vagy, nektek mit tanítanak a későn érő gyerekekről?

- ?? Még csak első éves vagyok, nem hallottam erről semmi hivatalosat, vagy tankönyvszerűt. Miért kérded? - Maicsajnak itt kezdett elmenni a kedve az egésztől, ami miatt felment Barnabáshoz.

- Jaa, semmi, csak szerintem a későnérő gyerekeknek azért esnek le későn a dolgok, mert hiába jók a képességeik, lassabban reagálnak, mint a normális gyerekek. Mondjuk azért, mert a szüleik nem foglalkoztak velük eleget gyerekkorukban és kevés időt fordítottak a fejlesztésükre. - Lendült bele Barnabás a nézeteinek kifejtésébe - Vagy nem is tudom, nem tudom megfogalmazni, azért is kérdeztelek erről Téged. Tök kíváncsi vagyok, hogy erről mit mond a szakirodalom.

Maicsaj ült egy ideig a kanapén, nézegette Barnabást, és már komolyan nem értette, miért is van most itt. Azt hitte, lepedőakrobatika következik a mozi után a pasi lakásán, de most a gyerekkori fejlődési korlátok okozta kamaszkori vagy felnőtt viselkedési problémák hallatán elbizonytalanodott. Vajon minden pesti srác ilyen? Vagy csak a színészhallgatók? - Nem jössz ide? - Nyújtotta a kezét Barnabás felé. Hátha ettől leszáll a földre. Vagy felemelkedik onnan, attól függ, honnan nézzük.

- Na, szerinted mit mond erről a szakirodalom, Györgyi? - de még mindig a komód sarkát támasztotta, a másik kezével meg a homlokát dörzsölte.

- Gyöngyi. Mindegy. Miért ennyire fontos ez?

- Mert velem elég keveset foglalkoztak a szüleim kicsi koromban és szerintem miattuk vagyok ennyire lassú, későn érő. Elég sok problémám volt ebből a suliban. - Folytatta Barnabás egy pillanatnyi időt sem hagyva Maicsajnak a beleszólásba. - Nem olvastak nekem mesét, nem rajzoltunk, gyurmáztunk, állandóan rendre utasítottak, elég kevés lehetőséget hagyva ezzel az egyénisem kialakulásához, meg a kreativitásom kifejlődéséhez. Gyakran nem értettem a suliban az irodalmi művek mondanivalóját, amiket a gimi után örömmel olvastam és értettem meg, de valahogy 18 éves korom előtt sehogy nem ment. Már szinte rossz tanulónak számítottam, pedig jó agyam volt, de alig tudtam ezt bebizonyítani. Mire felfogtam a dolgokat, addigra megkaptam a kettest, hármast és jött a következő témakör. És szerintem ez attól van, hogy a szüleim nem foglalkoztak eleget a szellemi fejlődésemmel. Épp ellenkezőleg, az volt a céljuk egész gyerekkoromban, hogy csendben legyek, és ne kérdezzek semmit. Csak ne zavarjam őket. Érted?

Maicsaj döbbenten nézte Barnabás szomorú szemeit. Lassan megértette, hogy ma este a pszichológus szerepét kellene eljátszania ennél a pasinál, és azt sem fekve, és meztelenül. Sajnálta is Barnabást, de a ma estéjét nem így képzelte el, és inkább menni készült: - Értem, igen. Csak azt nem értem, akkor hogy lettél színész? Hogy vettek fel egyáltalán? Vagy hogy jött az ötlet, hogy színész legyél? De tudod mit? Ezt ne nekem meséld el, hanem majd a következő csajnak, akit felhívsz magadhoz. - És azzal távozott.